Református egyházközség


TEMPLOMUNK

A késő barokk templomot 1839-ben az egyházközség jelentős egyházmegyei támogatással építette újjá, akkor alakult ki az épület mai formája. A templom északkeleti-délnyugati tengelyű, a délnyugati, 15 méter magas homlokzati tornya tulajdonképpen homlokzat előtti lenne, de mindkét oldalát a templom szélességére készítették, az egyik oldalon karzati feljáróval, a másik oldalon a templomhoz szükséges eszközök tárolójával. A torony alatti egyetlen bejárat félköríves záródású, zárókővel ellátott kőkeretes kapu. A sima torony falának közepén egy ovális ablakocska, feljebb minden irányban vakolatkeretes harangház-ablakok készültek. A torony mindkét oldalán az enyhén íves oromfal két szélét egy-egy kőgömb zárja le. A templomot kőfalkerítés övezi. A 6, 5 x 15 méteres belső tér mennyezete sík, vakolt, közepén kidomborodó, festett rozettával. Az épület egyik legszebb látnivalója ez a festett rozetta-mennyezet. A falazott szószék a keleti fal közepére épült, alatta Mózes-székkel. Középen áll a vaskos lábú kőből készült úrasztala. A torony felőli oldalon található a fából készült karzat, mellvédjén és a padok elején virágdíszes festéssel. A templomban 130 ülőhely van.

 

 

 

Gyülekezetünk története

Gyülekezetünk első ismert prédikátora Erdélyi (Brassai) Jakab volt 1628-ban.

A török hódoltság viszontagságos időszaka után a meginduló vallásüldözés miatt az egykor erős református egyház jelentsen meggyengült: 1716-ban megtiltották a templom használatát és a vallás szabad gyakorlását, 1717-ben pedig elvették a templomot és a paplakot.

A földbirtokos Etyeki-család kihalása után a király a komáromi jezsuitáknak adományozta a falut, akik eleinte nem bántották a református jobbágyokat, de a korábban elvett templomot lebontották és helyére a Würtembergből ide telepített sváb katolikus lakosságnak felépítették a jelenlegi katolikus templomot.       

A későbbi gazdasági elnyomás mélypontra juttatta a gyülekezetet, lelkésze a "temetők papja" lett. Az újabb fejlődés csak 100 évvel később indulhatott meg. A templom 1839-ben történt renoválása dr. Bolyki János vezetésével történt.

1881-ben épült fel az elsõ református iskola, amit aztán lebontottak. Az egyházunknál szolgálatot teljesítő több mint harminc lelkipásztor közül a huszadik században is több kiemelkedő egyéniség volt, így például: Fejes Ádám Géza, Tóth K. Sándor, Bolyki János és Szabó Péter.

 

Állandó alkalmaink:

Istentisztelet: vasárnap de. 10 órakor a Látogatóközpontban.

Bibliaóra: szerdán 18 órai kezdettel a gyülekezeti teremben.
Ifjúsági óra: kedden 19 órától a gyülekezeti teremben.
 
Címünk:
Etyeki Református Missziói Egyházközség
2091 Etyek, Alcsúti út 3.

etyek@reformatus.hu

 

Kapcsolatfelvétel:

Sípos Dániel

lelkipásztor

+36 20/216–7844
sipos.daniel@reformatus.hu

 

Honlap: www.etyekireformatus.premium.shp.hu
 
Egyházközségünk bankszámlaszáma:
64800509-11500889 (Takarékbank)