Építményadó reklámhordozó után

Az ügy leírása

A helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény (Htv.) felhatalmazása alapján az önkormányzat rendeletével 2018. január 1-jétől adókötelessé tette az önkormányzat illetékességi területén lévő ingatlanon elhelyezett, a településkép védelméről szóló törvény szerinti reklámhordozókat.
Az adó alanya az, aki az év első napján a reklámhordozó Polgári Törvénykönyv szerinti tulajdonosa. Az adókötelezettség a reklámhordozó elhelyezésére vonatkozó hatósági engedély kiadását, engedély hiányában a reklámhordozó ingatlanon való elhelyezését követő év első napján keletkezik.
Az adókötelezettség a reklámhordozó lebontása, eltávolítása vagy megsemmisülése, de legkorábban az adókötelezettség keletkezése évének utolsó napjával szűnik meg.
Az építményadó alapját és az adó mértékét Etyek Nagyközség a helyi adókról szóló 31/2015 (XI.27.) rendelete tartalmazza.
Az adózónak az építményadóról az adókötelezettség keletkezését, illetve változását követő tizenöt napon kell adatbejelentését teljesítenie. Nem kell újabb adatbejelentést benyújtani mindaddig, ameddig az adóalany körülményeiben, az adó tárgyában nem következik be adókötelezettséget érintő változás.

Az eljárás jogi alapja

a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény
az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény
az adóigazgatási rendtartásról szóló 2017. évi CLI. törvény
az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló 2015. évi CCXXII. törvény
az adóigazgatási eljárás részletszabályairól szóló 465/2017. (XII. 28.) kormányrendelet
az önkormányzati adóhatóságok által rendszeresíthető bevallási, bejelentési nyomtatványok tartalmáról szóló 35/2008. (XII. 31.) PM rendelet 22. melléklete
Etyek Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének a helyi adókról szóló 31/2015.(XI.27.) számú rendelete

Eljáró szervezeti egység

Etyeki Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Csoport
tel.: 06-22/353-633/113 mellék

Illetékességi terület

Etyek közigazgatási területe

Az eljárás illetéke

A bejelentkezéssel kapcsolatos eljárás az ügyfél/adózó számára díj, illeték és költségmentes.

Az eljárás megindítása

Kérelem benyújtható az adóhatóság által rendszeresített űrlapon, amely az Önkormányzati Hivatali Portálon érhető el, a ?PDF" formátumú űrlapon, elektronikus formában, ePapíron, valamint levélben, illetve személyesen az adóirodásban. Az adóhatóság írásban, az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló 2015. évi CCXXII. törvényben meghatározott elektronikus úton vagy személyesen, írásbelinek nem minősülő elektronikus úton tart kapcsolatot az adózóval és az eljárásban résztvevőkkel. Az adóhatóság elektronikus úton tart kapcsolatot azzal az adózóval, aki (amely) az Eüsztv. alapján elektronikus ügyintézésre köteles. A gazdálkodók elektronikus kapcsolattartásra kötelezettek.

A kérelem elektronikusan a https://ohp-20.asp.lgov.hu oldal használatával kitölthető és beküldhető.

A 2018. január 1-jén hatályba lépett jogszabályi változások alapján az Etyeki Polgármesteri Hivatal ún. ?elektronikus ügyintézést biztosító szerv?. Ennek értelmében a Hivatal a feladat-és hatáskörébe tartozó ügyeit ?bizonyos kivételekkel ?elektronikus úton intézi,  illetve  a kérelemre induló ügyek a Hivatalnál elektronikus úton (azaz ?ahol nem kizárt ?személyes megjelenés, illetve levélpostai szolgáltatás igénybevétele nélkül is) intézhetőek. Ezekben az ügyekben az ügyféli oldalonlévő jogalanyokat szintén kötelezi a jogszabály. Így a Hivatalnál elektronikus ügyintézésre köteles valamennyi ügyfélként eljáró gazdálkodó szervezet, illetve ügyfél jogi képviselője. Vagyis ?jogszabály eltérő rendelkezése hiányában ?nem mindenki köteles hivatalos ügyeit a Hivatalnál  elektronikus  úton  intézni;  de aki  nem  köteles,  az  is  választhatja azt,  ha feltételeinek  megfelelnek  (különösen:  elektronikus  azonosíthatóság  és  kapcsolattartási képesség).

Az elektronikus ügyintézésről az alábbi elérhetőségeken további információk találhatóak:
https://ohp-20.asp.lgov.hu/
https://ugyfelkapu.magyarorszag.hu/
https://ugyfelkapu.gov.hu/
https://ekozig.mo.hu/
https://epapir.gov.hu/

Etyek Polgármesteri Hivatal hivatali kapu adatai:
Rövid elnevezés PMHETYEK, KRID:602008329
A Központi Rendszerben Hivatali Kapuval rendelkezők listája elérhető:
https://ugyintezes.magyarorszag.hu/szolgaltatasok/hivatallista.html

Tájékoztató az elektronikus ügyintézésről

Benyújtó személye

Az ügyfél vagy az ügyfél törvényes képviselője, meghatalmazottja.

Ügyintézési határidő

Az ügyintézési határidő a bejelentkezés az eljárásra hatáskörrel és illetékességgel rendelkező adóhatósághoz történő megérkezését követő napon kezdődik. Ha jogszabály eltérően nem rendelkezik, az ügyintézési határidő harminc nap.